1992. április 2-án születtem Budapesten. Gyerekkoromtól kezdve Somoskőújfalun lakok. Itt jártam óvodába és általános iskolába, gimnazista pedig Salgótarjánban voltam. Hétéves koromban határoztam el, hogy író leszek. Amikor elvégeztem az első osztályt, a jeles bizonyítványomért cserébe kaptam szüleimtől egy könyvet, Jules Verne A tizenöt éves kapitány című regényét, amelyet azon a nyáron végig is olvastam, és ekkor döntöttem úgy, hogy én is könyveket szeretnék írni. Ennek ellenére az iskolában az olvasás nem tartozott az erősségeim közé. Hangosan szinte egyáltalán nem tudtam olvasni, magamban pedig csak lassan, amitől egy kicsit mindig lemaradásban éreztem magamat az osztálytársaimtól. Idővel aztán ledolgoztam valahogyan a lemaradásomat, de gyorsan olvasni a mai napig sem tudok.

Középiskolás éveim alatt az érdeklődésem egyre inkább a zene irányába terelődött. Nyolcéves koromtól kezdve jártam zeneiskolába, és sokféle hangszert kipróbáltam: hegedültem, brácsáztam, zongoráztam, orgonáltam, és egy évig népi énekeltem is. Gondolkoztam rajta, hogy zenei pályára menjek. Be is adtam a jelentkezésemet zenetudomány szakra, de végül nem mentem el felvételizni. Másik ötletem a matematika szak volt, viszont ide be sem adtam a jelentkezésemet.

Egyetemi tanulmányaimat a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen kezdtem meg 2010-ben magyar–történelemtanár szakon, amit végül nem fejeztem be, mivel egyre tisztábban éreztem, hogy nem akarok magyartanár lenni. 2015-ben otthagytam a képzést. Ezután egy évig otthon voltam. 2016 szeptemberétől jelenleg is az Eötvös Loránd Tudományegyetem matematika szakos hallgatója vagyok.

Eközben az írás mindvégig nyomon kísérte az életemet. Hétéves koromtól kezdve, ha van egy kis szabadidőm, mindig írok valamit. Kezdetben mindenáron kalandregényt akartam írni, kamaszkoromban pedig naplóregényt. Tizenhat éves korom körül fordultam először a dráma műneméhez, és évekig kísérleteztem vele, hogy mitől működik. Sok ideig tartott, amíg letisztáztam magamban, hogy mik is a műnem játékszabályai. Ezután fogtam neki a Tépődéseknek. Sokáig írtam, hosszú éveken keresztül gondolkoztam rajta, sokszor újraolvastam, sokszor belejavítottam. 2011 körül kezdtem el, és 2017-re állt össze végleges formájában. Fogalmam sincs, hogy megérte-e a fáradságot. A magam részéről akkor is megírtam volna, ha senki nem olvassa el soha. Persze ha valaki elolvassa, és tetszik neki, ennek én mindig csak örülni tudok.